Keresztszalag storyk 4. rész - Rehab

Nahát ez a poszt kissé megcsúszott időben, 2x már megírtam, mind a kétszer elveszett..azért ráveszem magam harmadszorra is, hátha.. 😅

Onnan felvéve a fonalat, ahol abbahagytam, varratszedés, 3 hét poszt-op.
Igazából ekkor azt gondoltam, a nehezén talán túl vagyok..hát nem tévedhettem volna nagyobbat 😀 Azt igazából most jött.

Ugye 2 hét után visszamentem dolgozni, ami egyrészről mentálisan és a lelkemnek nagyon kellett és jól esett, a testemnek, leginkább a térdemnek azért még kevésbé.

Az első 1 hónap nem volt egy gyalog galopp.

Imádom a munkám, és végtelenül hálás vagyok hogy ezt csinálhatom. DE. Nem jó érzés amikor a tanítás 2 percenként emlékeztet rá, hogy (most épp még) kripli vagy, hogy ez sem megy, az is fáj, amazt meg meg se szabad próbálni. Mindeközben másokat motiválni és mindebből lehetőleg semmit nem mutatni, hiszen amikor órát tartok, az baromira nem rólam szól... Nahát ez utóbbi azért nem mindig sikerült, voltak rossz pillanataim és kisebb megborulások amiket nem sikerült annyira jól titkolni..ezúton is elnézést kérek a tanítványaimtól akik ebből kaptak, és köszönöm Nekik a rengeteg támogatást amit kaptam, kapok Tőlük. 🙏

Az első 2 hónapban ilyen fogösszeszorítósan teltek a napok, hiába nem terheltem túl a saját “edzésemmel”, gyógytornámmal, az a mocorgás ami a munkámmal jár, épp elég volt ahhoz hogy bucira dagadt térddel nyüsszögve bicegjek haza a napok végén. Nyilván ezzel inkább hátráltatva a rehabilitációm, mint segítve..dehát ez ilyen.

Nagyjából 1,5 hónap környékén járhattam amikor - látszólag - váratlanul, különösebb extra behatás nélkül legalábbis, a vádlim ismét produkált egy trombózis-gyanús epizódot. Mint ahogy korábban a műtét előtt sem, most sem az volt szerencsére - az viszont azóta is rejtély hogy akkor miért feszült, fájt és volt kétszeresére dagadva 2 hétig…mindegy, volt olyan kedves, hogy megvárta amíg bejutok a doki bácsihoz és addigra persze elmúlt 😀

Ilyentájt térdileg is kezdett egyre fájdalommentesebb lenni mindenféle mozgás, erre persze vérszemet kaptam hogy na akkor lehet nyomni 😀 - és ugyan nem gondolnám, hogy túltoltam (nyilván de), csak bele-belepróbáltam 1-2 mozdulatba amibe még nem kellett volna, “kicsit” rásétáltam, ez meg az.. És hát ez a folyamat tényleg elég jól önszabályoz, meg is lett az eredménye: másnapra megint óriásbuci térd, mozgástartomány visszaszűkülés (eddigre már majdnem teljesen kinyúlt, hát azt itt elvesztettem), éles fájdalom…szóval visszadobtam magam jó 3 héttel a rehabban.

A gyógytornászom ugyan megnyugtatott, hogy ez normális és miután tényleg nagyon vékony a jég, amin lavírozni kell terhelés szempontból, hogy mennyi a már elég de még nem sok..ezt kb mindenki eljátssza legalább egyszer. Ettől mondjuk nem fájt kevésbé, de némileg megnyugvás hogy nem csak én vagyok ekkora hülye 😀

Aztán visszavettem persze és ahogy lassan javult újra, volt egy fázis amikor már elhittem, hogy szinte fájdalommentesen járok - egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy persze, mert átverem magam, megspórolom a járás teljes nyújtás részét - merthogy az még azért szúr.

Ettől még azért az kell, úgyhogy erőltessük - újra járástanulás, újra fájdalmasan.

Mindeközben - gyanítom a térddel összefüggésben - sikerült rosszul ill. túlterhelni a hátamat, de úgy, hogy egy ponton már semmilyen kar- ésvagy hátmunkát igénylő mozdulatot sem tudtam megcsinálni, úgy fájt. Volt egy pont amikor tényleg totál nyominak éreztem magam, nem elég hogy deréktől lefelé nem edzem fél éve, de most már felsőtestre sem megy semmi. Remek.

Sejted, hogy ez egy ilyen búgócsigának - aki nem mellesleg edző - milyen érzés..erre még rájött egy felismerés az egyik gyógytorna sessionön, miszerint a másik (régen műtött) oldalon is van azért még baj bőven. Amit mondjuk valahol sejtettem, de amikor ráeszmélsz hogy az érintett oldali csípő még így frissen műtve is erősebb és stabilabb, mint a “jó” oldalon..na az sem annyira vidám. És ugyan nagyon igyekeztem és igyekszem pozitívan állni ehhez az egészhez…de ilyentájt azért megborultam kicsit.

Na de hát megyünk tovább, innen szép nyerni…2-3. hónap között kezdett el szignifikánsan javulni a helyzet. Egyre nagyobb - aktív - mozgástartomány, csökkenő fájdalom,nagyobb terhelések. Itt már napi szinten 15-20.000 lépés simán ment, és elvétve voltak edzéseim aminek már szinte sportértéke is volt 😀

A 3. hónapnál esedékes kontrollra már úgy mentem, hogy rá tudtam újra ülni a bokámra és a fájdalom is már csak terhelés alatt, teljes nyújtásban jelentkezett (azaz már csak minden lépésnél 😂 ) Doktor úr megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, és egyébként is úgy ment a kontroll, ahogy reméltem: minden rendben, olyan állapotban van ahogy ilyenkor lennie kell. Azért amikor megláttam a vizsgálati papíron hogy a “graft kifogástalanul tart”, egy könnycseppet elmorzsoltam csendben 😀

Érdekes, hogy működik az idegrendszerünk egyébként, és hogyan szokja meg a fájdalmat..azóta kezd megszűnni a szúró fájdalom teljes nyújtáskor járás közben is, de még mindig folyamatosan “keresem” és azt hiszem hogy biztos csak azért mert már megint nem nyújtom ki 😀 Pedig nem, lassan tényleg eljutok oda hogy már nem fáj járni 🙏 😇

Azóta eltelt egy hónap, egyre több, egyre jobb edzésekkel,(hello újra deadlift, üdvözlégy végre comb-izomláz), itt-ott már táncolgattam (jó, inkább még lötyögtem) is, meg egy 4 napos, durván kb. 80 km-es túrával..utóbbi mondjuk hazudnék ha azt mondanám hogy a térdemnek is jól esett, de a lelkemnek már nagyon kellett.

Innentől úgy sejtem kicsit belassulnak a történések és relatív eseménytelen lesz a következő fázis, ledobott izom és erő mielőbbi “visszahozása”, futás, plyometria, reaktív tréning.

Mindenesetre innen (is) már csak felfelé 🙂 Innen folyt.köv…