Keresztszalag storyk 3. rész - Rehab

Itt vagyok a folytatással - kezdem onnan, ahol az előző részt abbahagytam: a műtétet követő első napok, hetek otthon - egész a varratszedésig.
Nagyjából ezt az időszakot szokták a rehab 1. szakaszának számítani (0-2 hét)

Azt gondolom nem kell mondanom, mennyire jó volt végre hazaérni - azzal együtt is, hogy azért ennek a mankózós, óvatosan terhelős első időszaknak, nővérhívó híján 😅 megvannak azért a maga kihívásai.
Mert hogy az első délutánt még a Hugomék vendégszeretetében töltöttem, estétől viszont már itthon, egyedül. Nyilván ha nagyon akarom, lehetett volna ezt máshogy is, ha úgy akarom, de úgy gondoltam én ezt meg szeretném ugrani egyedül.
Hozzáteszem az egyedül ebben a formában azért túlzás, mert az első napokban azét szinte minden napra akadt látogatóm - ezúton is szeretném megköszönni az engem körülvevő FANTASZTIKUS embereknek - a barátaimnak, családomnak, tanítványaimnak - azt a rengeteg támogatást, energiát, szeretetet, amit kaptam / kapok Tőlük. ❤️🙏Köszönöm hogy vagytok...Szavakkal nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok Értetek.
Nyilván tudjuk, hogy milyen fontosak a kapcsolódásaink és milyen ereje van, ha szeretet vesz körbe, mégis nagyon-nagyon sokat ad egy ilyen helyzetben (is) érezni hogy szeretnek, hogy nem vagy egyedül - szerintem nem túlzok, ha azt mondom minden egyes üzenet, hívás kicsit segít jobban lenni. 😇

Nade hogy is telt itthon első 2 hét. Igazából addig nehezebb egy kicsit megoldani a hátköznapokat, amíg mankózás van - hamar rádöbbensz, hogy nem is a mankó a gáz, csakhát ugye nincs több kezed 😆 Így az olyan amúgy rutin dolgok, mint pakolás, főzés, vagy csak szimplán egy kávé letétele az asztala, kicsit új megvilágításba kerülnek...😁
Azért viszonylag hamar feltaláltam magam és meglett a workaround mindenhez; így az első héten elég sok minden szállt alacsonyan a nappalimban - merthogy mindent amit lehetett, dobálva juttattamA-ból B-be😆 - amit meg nem, ahhoz meg magamra aggattam egy bevásárlószatyrot és azzal kommandóztam a lakásban.

Még ami mókás az az első fürdés - amellett hogy megváltás, eltartott egy darabig míg kilogisztikáztam hogyan lesz ez jó, de remekül szórakoztam közben és aztán olyan büszke voltam magamra mikor sikerült, hogy fel is hívtam Anyukámat eldicsekedni hogy képzelje már a 36 éves lánya eljutott oda, hogy le tud fürdeni egyedül 😅
Ez ugye azét akkora show, mert egyrészt, amíg a varratok bent vannak, nem érheti víz a sebeket, másrészt amíg mankózás van nem is terhelhetsz rá úgy a műtött lábra.
Hozzáteszem ez még így is fényévekkel könnyebb volt, mint anno, amikor egyáltalán nem tehetettem le a műtött lábat, súly nélkül sem, vagy egy hónapig - plusz combtőig be volt fáslizva a lábam.

Ami pedig a térdem alakulását illeti, meglepően gyorsan és jól javul - az első pár nap után tényleg szignifikánsan csökken a fájdalom és egyre jobban és könnyebben mozgatható. Az éjszakákat az első héten azért még nem annyira sikerült végigaludni, de nappal egészen viselhető a helyzet.
Anno az első műtétemnél gyakorlatilag épphogy kiengedtek, már mentünk is vissza a kórházba, ugyanis olyan bucira dagadt az elefánttérdem, hogy gyakorlatilag mozdítani nem bírtam. Lett is belőle 2. műtét - ki kellett vágni a haematómát. Na ehhez képest most nemhogy ilyesmi nem volt, de gyakorlatilag alig van folyadék a térdemen, ami azért elég nagy megkönnyebbülés.
A gyógytorna is szépen megy, igazából szerencsére gyakorlatilag az elejétől kezdve észrevétlenül csinálom sokszor csak úgy automatikusan is, csak mert jól esik átmozgatni - hozzátartozik az igazsághoz hogy a varratszedésig azért ez még inkább csak keringésfokozás, mintsem igazi torna vagy edzés (bár azért néha sikerült azt csinálni belőle magamnak ☺️)
Ilyenkor az első időszakban gyakorlatilag annyi a cél, hogy minél előbb meglegyen a teljes mozgástartomány újra - főként a nyújtás, hiszen az fog kelleni majd a rendes járásmintához. Ez is nagyon szépen alakul, hajlításban 120 fok van előírva az első 2 hétre (hozzáteszem, ezzel a protokollal - de hallottam már olyannál, aki később kezdte terhelni, hogy a 90 fok reális az első hónap végére...), na ez szerintem nekem megvolt az első hét vége előtt. Most, 2,5 hét után pedig - nem tudom ugye pontosan lemérni fokban, de - meglepően közel van mind a teljes nyújtás, mind a teljes hajlítás. Aminek persze nagyon örülök - egyrészt, erről sem éppen ilyen emlékeim vannak régről..., másrészt, nyilván nagyban megkönnyíti a mozgást, meg az életet.

A mankót az 1. hét után kellett elhagynom - ezt próbáltam tudatosan, fokozatosan felépíteni, napra-napra óvatosan, de egyre többet terhelve az "új" lábam - és számomra is meglepően könnyű volt így letenni. Nyilván az elején f*sol, meg az agyad véd saját magadtól, de aztán egész hamar bele lehet jönni.
Úgyhogy ennek és a fantasztikus barátaimnak köszönhetően mankóletétel után 2 nappal megvolt az első lakás-elhagyás is, amit nem tudok elmondani, mennyire jól esett. Nyilván nem túrázni mentünk és még háztól-házig kocsikázás volt, de akkor is. Másnap pedig irány "haza" családozni, Húsvétra.
Édesanyám vidéken él, Őt látogattuk meg, és ez arra is jó alkalom volt, hogy elkezdjem szép lassan tesztelgetni, mennyit bír, mennyire terhelhető - hiszen következő héten már fontolgattam visszamenni dolgozni. Nem tudom elmondani mennyire jól estek az első kis séták - azzal együtt is, hogy azért ez még messze nem fájdalommentes, a járásom egyelőre jobban hajaz a Nagyanyáméra mint a sajátomra, illetve idegesítően k*rvalassan haladok 😆 Na de hát ez ilyen, és rendben is van így. Türelmet tanulunk.

A térdem egyébként szerencsére meglepően jól viselte ezeket az első totyogásokat, amire nem számítottam, hogy a vádlim fog először bedurranni tőle.
Pár nap alatt elmúlt szerencsére, így 2 hét után (épp ahogy a gyógytornászom megjósolta, bár akkor ezt még kétkedve fogadtam, de csak igaza lett) lemerészkedtem a terembe megtartani pár órát már.
Egyrészt nyilván nagyon örültem, és nagyon jól esett újra mocorogni kicsit - nyilván még nem edzeni, de azért már ment egy kis törzs-erősítés (ami nem mellesleg a gyógytornának is szerves része lesz amúgy) meg rápróbáltam azért persze húzni-tolni ezt azt - szigorúan felsőtesttel (ah, deadlift, hiányzol 😆).
Másrészt arra is elég hamar ráébresztett, hogy bár a fejemben remekül hangzott a sarokban ücsörögve, felpolcolt lábbal dirigálva edzéstartás, a valóság azért nem egészen így néz ki 😇 Erre még ki kell dolgozni a működőképes stratégiát, mert olyan szinten sajnos vagy inkább szerencsére önszabályozó a rendszer, hogy azonnal "szól" a lábad ha túltolod - az első és még a 2. napról is sajgó térddel totyorásztam haza.
Ja. Hát szívás ha a mozgás a munkád, de még fáj mozogni. Kicsit el is keseredtem, de szerencsére ahogy utána letettem a hátsóm és pihentettem kicsit, elég gyorsan jobban is lett.
Mindeközben 2 napja eljött a varratszedés napja is - ez nem volt egy különösebb élmény, igazából fájni egyáltalán nem fáj, de nem is hozott először akkora megkönnyebbülést, amit gondoltam hogy fog. Ebben persze lehet hogy közrejátszott, hogy amúgy épp kicsit többet terheltem, mert így 1 nappal később viszont sokkal jobb a helyzet. Túl vagyok az első normális fürdésen is azóta, végre megszabadultam egy csomó felesleges bőrtől és a maradék jódtól is a sebek környékén 😅, és megvolt azóta ez első "igazi" gyógytorna is - csak elsőre tűnt nehéznek, de egyelőre viselhető, sőt, aki ismer biztos nem fogja meglepni ha azt mondom, hogy határozottan jól esett már kicsit intenzívebben mozogni - hetek óta végre kicsit felment a pulzusom 120 fölé is 😁

Úgyhogy összességében azt kell hogy mondjam, eddig a vártnál, és az emlékeimnél sokkal könnyebben és progresszívebben megy ez a rehab, amiért nem tudok elég hálás lenni - Doktor úrnak elsősorban, de magamnak is meg mindennek és mindenkinek akinek kell.
Valószínűleg sokat nyom a latban, hogy már rég elfogadtam a történeket, és azt, hogy ez az időszak most erről szól, de mentálisan is egészen jól viselem a helyzetet. Nyilván ahogy fizikailag, úgy érzelmileg is hullámvasút, vannak-voltak-lesznek jobb és rosszabb napok, de magamhoz képest meglepő türelmet mutatok 😅
Egyrészt el is foglalom magam, és igyekszem ha fizikailag viszonylag passzívan is, de azért hasznosan tölteni a napokat - de most csak nyugiban és megengedően, nem amolyan "mindent IS meg kell csinálnom" Katásan - hanem észben tartva, hogy első számú feladatom most a gyógyulás.
Most a következő időszak a teljes mozgástartomány mielőbbi elérése és erősítése jegyében fog telni, a következő kontroll - és szakasz - 3 hónapos korában lesz.
Mostantól azért már jóval aktívabban fognak telni a napok - mindemellett igyekszem nagyon figyelni magam és tudatosítani, hogy mit tudok és mit kell ebből tanulnom, az újra járáson túl...
Beszámolok majd ezekről is. Innen folyt. köv ☺️