Keresztszalag storyk 2. rész - A műtét

És akkor jöjjön az izgi rész...a műtét.

Elég sok idő telt el azért a sérülés és az operáció között ahhoz, hogy felkészülhessek rá, sőt...túl sok is. Már nagyon vártam. Az utolsó 1-2 napban kezdtem csak el kicsit befeszülni meg izgulni, meg a megelőző hétvége kapuzárási pánikos ámokfutásából (annyira mindent is akartam, mintha az lenne az utolsó; menjünk el szórakozni, táncolni, még amíg - bár nem kéne - de tudok, túrázni is kéne még egy - ideig - utolsót, húú fürdőbe se jutok el egy darabig, akkor még aztis gyorsan 😆) érzékeltem, hogy közeleg a dátum.

Szerda reggel 7-kor, masszív 2 óra alvás után meg is érkeztem és bejelentkeztem Tatára, a Kastélypark Klinikára.
Az azt követő nagyjából 6 óra meglehetősen nyugodtan és eseménytelenül telt, sejtettem, hogy miután az enyém nem számít "nagy"műtétnek, nem leszek az elsők között.
A folyosón fel alá-sétálgatva, a büszkeségfalat (temérdek híresség és sportoló fotói a köszönetekkel) csodálva vártam a sorom (és bosszankodtam hogy miért nem mondják meg mikor visznek, akkor addig tehetném mindezt a napon, a tó partján, egy darabig úgyse nagyon lesz sétálgatás..)
Ami végül fél 2 környékén jött el, legalábbis akkor toltak fel a műtőhöz, azért ahol még jó fél óra-órát hédereltem, mire be is jutottam.
Nem az első ilyen műtő előtti - elvileg - idegtépő várakozásom volt ez, de most meglepően nyugodtan vártam, hogy betoljanak.

Aztán elkezdődött.
Infúzió, epidurál, kábítókoktél.
Még azon aggódtam, hogy hú csak hasson az érzéstelenítés rendesen, amíg azon nem kaptam magam, hogy már rég "megy a műsor" és én az égvilágon semmit nem érzek.
Na ott végleg megnyugodtam, és mivel ezúttal a bódítás nem volt olyan ütős, mint anno (amikor úgy moziztam végig az artroszkóp monitorján a műsort, hogy abszolút nem raktam össze hogy az ott nem valami rajzfilm, hanem real-time zajlik az én térdemben 😁), így kedélyesen végigcseverésztük és nevetgéltük az egészet a dokikkal, narráltattam velük, mit látunk a monitoron és hasonlók. Természetesen élesben semmit nem látsz, le vagy takarva deréktől lefelé, így a monitoron meg bármilyen ijesztően hangzik, elég érdekes végigkövetni a procedúrát. Igazából pontosan az történt, amit sejteni lehetett: a porcból leszakadt szerencsére nem túl nagy darabot kipucolták, hamstring inből "kicsórva" pótolták a hiányzó elülső keresztszalagot, tádááámmm, kész.

A műtétet követő pár órában is még annyira jól voltam, hogy az már gyanús volt. Persze ilyenkor még van 3-4 órád,
amíg kimegy az érzéstelenítés, de ahogy fokozatosan jött vissza az érzet, és már meg tudtam mozdítani deréktől lefelé is ezt-azt,
de még mindig nem fájt, már szinte elhittem hogy ez nem is lesz olyan vészes.

Spoiler: Nyilván tévedtem 😆🤦‍♀️
Bár elvileg időben megkezdtük a fájdalomcsillapítást, ahogy elkezdett távozni az epidurál, dehát minek is 😆
Az azt követő pár óra, meg az első éjjel az nem szépítem, pokol.
Még úgy is, hogy mikor megtudtam, hogy most nem fog műtét után 2 cső kikandikálni a lábamból, mint anno az elsőnél
(aminek a másnapi kihúzása nem túlzok, életem fájdalma volt), hátra is dőltem naivan azt gondolva hogy ó hát kérem akkor semmi gond,
ez akkor smooth sailing lesz ahhoz képest.
Merthogy első éjjel, amíg azok bent vannak, gyakorlatilag 2 centit sem tudsz mozdítani a lábadon, annyira feszít. Nahát mint kiderült, enélkül is 🥴🤷‍♀️
Azt hiszem kb. olyan 5-6. fájdalomcsillapító adag után mondtam azt hogy na jó hagyjuk, kár belém és engedtem el aznapra az alvást.
Talán egy fél órát sikerült összesen összetarhálni pár perces etapokból, de mire elaludnál már ébredsz is, hogy k*rvára fáj.
Úgyhogy vártam a reggelt mint a messiást, hogy legalább végre történjen valami, merthát az idő ilyenkor ólomlábakon jár, lekötni se nagyon
tudtam magam semmivel, mert a fájdalom miatt a fókusz az kb. 3 másodperces ilyenkor.


Nade aztán csak eljött a reggel és onnantól felgyorsultak az események, egyik sokkból estem a másikba, hogy milyen progresszíven mennek itt a dolgok - összehasonlítva azzal, amit anno átéltem a másikkal, ez már valami egészen más story.
Abszolút pozitív értelemben.

Reggel vizit, Doktor Úr ránézett, elmondta még egyszer mit csinált a műtőben, és hogy minden rendben, aznap később gyógytorna, mankózás,
aztán ha minden jól megy másnap reggel mehetünk Isten hírével.
Varratszedés 2 hét múlva, a mankót meg el kell hagyni 1 hét múlva.

Na itt kerekedett ki először a szemem. Én anno 1 hónapig (!) feküdtem és mankóztam a műtétet követően. Tudtam, hogy nála ez kevesebb lesz,
de ez a max. 1 hét azért meglepett. Nyilván nem ellenkeztem - igazából ez volt a legnagyobb szívás az egészben - mondd a hozzám hasonló
búgóscsiga típusnak, hogy akkor 1 hónapig max. a wc-ig jut, oda is csak mankóval 1 lábon ugrálva és máris nyertél egy hisztis, depresszív
idegbeteget aki napi szinten csapkod könyveket a falhoz (true story)😆

Úgyhogy innentől sejtitek ennek mennyire örültem.
Aztán ahogy telt a nap, úgy jöttek folyamatosan a hasonló pozitív meglepetések, mint amikor a combtőig tartó fáslit lecserélték 2, sebeket takaró matricára és hagyták annyiban (anno szintén 1 hónapig combtőig fásli, sejted a fürdést...), majd amikor az első felállásnál várt brutál fájdalom (ahogy megindul a véráram lelfelé és szétfeszíti a friss sebeket) is elmaradt, aztán amikor a gyógytornász közölte a mankózásnál, hogy álljak rá a műtöttre is (na ezt se lehetett régen), vagy hogy 3 órával később már lépcsőzni tanultunk mankóval. (Itt mondjuk eleinte kisebb összetűzésbe keveredtem az idegrendszeremmel, aki ezt először nagyon nem díjazta és nemes egyszerűséggel nem mozdította a lábamat, de aztán csak megugrottuk)

Mindeközben azért persze még mindig 10 éves adagnak megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapító, és hát azért még így sem mondom hogy fáklyásmenet.
A 2. éjjel azért már, ha darabokban is, de pár órát sikerült aludnom is, de még így is megint mint a megváltást vártam a reggelt, hogy mehessek haza.
Szerencsére minden rendben volt, így a szélnek eresztős vizit és gyógytorna után a Hugom összeszedett és délre már otthon voltunk. Illetve először még nála, aznap estétől viszont tényleg itthon pihengetek és tanulok újra járni.
De erről majd a következő részben ☺️