Keresztszalag storyk 1. rész

Szóval az úgy kezdődött...

...hogy tavalyi év végi képzés nem várt véget ért.
Bizonyára "véletlen", hogy a többhetes képzés utolsó délutánjának utolsó gyakorlati részén az egyik utolsó - ráadásul elég banális - mozdulatnak eléggé elnyúló "utóélete" lett.
Rosszul érkeztem, óriás reccsenés, a következő pillanatban én a földön, csillagokat látva.

Sajnos nem volt ismeretlen az érzés, a másik térdemben ugyan nem épp ugyanígy, de sikerült elszakítani már az elülső keresztszalagom egy (jó)pár éve.
Ilyen előzményekkel persze ilyenkor a pillanat törtrésze alatt gondolatok, nem épp kellemes emlékek százai cikáznak át a buksidon, "Neee, csak még egy keresztszalagot légyszi ne..."
ott helyben még megnyugtattak, hogy nem, ez valószínűleg nem az lesz. Hát, nem jött be. Az lett.

Az első pár nap se fizikailag, se lelkileg nem túl vicces.
Az első sokk meg a azt követő teljes kétségbeesés, MR, gyógytornász, aztán a remegés , hátha mégse, hátha most szerencsém volt. Majd doki(k) és az ítélet, hogy nem, a részleges izom-, és porcszakadások mellett az elülső keresztszalagomnak is kaputt.
Innen már tudtam mi jön, jól emlékszem még ahogy anno alkudozni próbálok a Doktor úrral, hogy ugyan már tényleg muszáj-e ezt műteni, nem lehetne megúszni valami konzervatív kezeléssel...? Visszakérdezett, hogy akarok-e még táncolni. Ott befogtam... 😇

Akkoriban pedig még nem is a mozgás volt a kenyerem. Így viszont most egy pillanatig nem volt kérdés, hogy nem úszom meg a műtétet ezúttal sem.
Lehet keresztszalag nélkül élni, csak nem az én koromban, az én életmódommal.

Ennek most már több, mint 3 hónapja. Fizikálisan is, de főleg lelkileg elég komoly hullámvasutat jártam be ezalatt.
A folyamatos fájdalom, duzzadás, napi szinten ki-kicsavarodó térd a kisebbik rossz.
Volt itt puffadó, liluló vádli, meg több kirándulás a sürgősségire tromózisgyanúval is.
De még így is, mentálisan erősebb a menet.
Magyarázkodás edzéseken, "ez amúgy nem teljesen így néz ki de nekem most csak így megy", folyamatos belső monológ hogy mégis
hogy fogok így dolgozni, hogy fogok táncolni, mi lesz az épp induló túravezetői tanfolyammal, meg egyáltalán...most ez megint elvesz mindent amit szeretek, ami én vagyok...És hasonló nem épp nyugtató gondolatok.
Nem tudott nem eszembe jutni újra és újra, hogy az első ilyen storymnak karrierváltás lett a vége. Most pedig azt gondoltam, végre tényleg a helyemen vagyok, akkor most mégse..?

Aztán idővel kicsit csillapodott az agybaj, lehiggadtam, elfogadtam és kezdtem kevésbé fekete-fehéren látni a történteket.
Ami és ahogy anno történt, annak úgy kellett, de nem jelenti mindjárt azt, hogy most is így kell lennie.
Rengeteg támogatást, törődést és szeretet kaptam mind a családomtól, barátaimtól, tanítványaimtól, ami nagyon sokat jelent, rengeteget segített és amit ezúton is nagyon köszönök. 🙏 💖

Március 29-ére kaptam időpontot keresztszalag plasztikára. Szerencsére az ország egyik, ha nem "A" legjobb térdspecialistája operál - úgyhogy jó kezekben vagyok.

"Not my first time on the rodeo", tudom, hogy kemény hetek, hónapok állnak előttem, de azt is, hogy nem véletlenül kaptam ezt most (se). Nem lesz egy joyride, de értelmet fog nyerni. És azt is hogy végig lehet és tudom csinálni. A végén pedig egy csilli-villi "új", működő térd vár ☺️ Egy olyan, ami edz, túrázik és táncol is majd újra. 😎💃🚶‍♀️🥾🏋️‍♀️

Még emlékszem, anno nekem mennyit segített a felkészülésben és a rehabban is, hogy olyanok blogját bújtam orrvérzésig, akik ezen már túlestek, és dokumentálták a műtétet és felépülésüket. Innen jött az ötlet, hogy most én is megteszem ugyanezt, hátha segít másnak is majd.

Íme hát a prelógus. Mire ezt olvassátok, már túl vagyok a műtéten, ha minden jól megy, már haza is engedtek.
Innen folytatjuk, ha magamhoz tértem 😁